Egy fűzős vallomása – 1. rész

Gerincferdülésem van.

Ennyi. Leírtam. Aztán ültem a monitor előtt, és egyszer csak azt vettem észre, hogy nem jönnek a szavak. Csak ültem némán, hosszú percekig. Most mégis mit írjak? És hol kezdjem? Nekem ez nem megy.

Még sose írtam erről. Beszélni már beszéltem róla másoknak, elmagyaráztam, hogy ez pontosan mi, stb. De az egész sztorit még senki nem hallotta. Hogy mit gondolok erről? Hogyan élem/éltem meg? Nehéz ezt szavakkal kifejezni. Nincs ezen mit szégyellni, de akkor is nehéz elmondani.

14 évesen tudtam meg, hogy a gerincem nem egyenes. Elmentünk orvoshoz, aki azt mondta, gyakran előfordul az ilyesmi azoknál a gyerekeknél, akik hirtelen sokat nőnek, és nem tudják megtartani magukat. Végül kiírt gyógytornára és gyógyúszásra. Kaptam egy emlékeztető hevedert, ami segített egyenesen tartani magam. 15 fokról indultam. Jártam több helyre tornára, úszásra, a hevedert naponta viseltem otthon. Semmi eredmény. 21 éves koromra kiderült, hogy 30 fokos görbület van a gerincemen. Azt mondták, műteni kell. Megijedtem.

És talán kicsit bele is törődtem.

Azt hittem, nincs más megoldás. Várólistára tettek. 2015 nyarán megműtenek, ebben maradtunk.

Otthon szóváltások követték egymást, hogy miért akarok műtétet, örökre vaslemezekkel és csavarokkal a hátamban akarok élni? Sírtam, zokogtam, azt válaszoltam, bármit, de nem akarok tovább így élni. Fájt a hátam, rossz volt a közérzetem, a torna és az úszás nem segített, mi más megoldás maradt? Elkeseredett voltam, mert úgy éreztem, az élet nem fair velem. Nem értettem, miért kaptam ezt. Büntetés valamiért? Ennyire rossz ember lennék? A világot hibáztattam, mert hagyta, hogy így alakuljanak a dolgok.

A családom nem akarta, hogy így döntsek. Utólag én se tenném. A műtét nem egyszerű, és nem veszélytelen dolog. Egy rossz mozdulat, és örökre lebénulok deréktól lefelé. De megértem az akkori gondolkodásomat. Rettegtem és magamba fordultam, nem volt önbecsülésem, nem volt önbizalmam.

Édesanyám erős ember. Talán az egyik legerősebb, akit ismerek. A sarkára állt, és addig keresett, kutatott, amíg nem talált megoldást.

Teljesen véletlenül botlott bele egyébként az újságcikkbe. Egy egészség centrumról volt szó, ahol egy Magyarországon még teljesen új módszert használnak. Ez a Schroth terápia. Anya utánanézett az interneten, kérdezősködött, én meg közben nem is figyeltem oda. Azt gondoltam, megint valami átverés, egy csodamódszer, amivel csak lehúzzák az embert, aztán meg néz ki a fejéből, hogy átverték. Nem is törődtem vele.

Aztán anya egyik nap közölte, kaptunk időpontot, pár nap múlva utazunk Budapestre. Ledöbbentem. De belementem a dologba. 

Majd’ két éve történt. És nem bántam meg… Mert meglett az eredménye.

Folyt. köv.

Dalma

Honnan inspirálódom?

Mindenhonnan. A görögökkel ellentétben nekünk már nincs szükségünk múzsára ahhoz, hogy megihletődjünk. Elég, ha megtetszik valami. Akkor is, ha nem értjük az okot, miért. Egy falevél, egy apró kő, egy szín, egy forma, egy mozdulat – ez mind-mind remek inspirációforrás lehet.

Nem kell nagy, eszmei értékekre gondolni. A kis dolgok is lehetnek ugyanolyan hasznosak és értékesek. Mindenki számára. Meg lehet tanulni érzékelni a külvilágot oly módon, hogy meglássuk, mi a szép, amit aztán saját célra felhasználhatunk tetszés szerint.

A zene nagyon fontos a számomra. Elgondolkodtat, segít megérteni az életet, és eljuttat agyam legbelső rétegeibe. És a lelkembe. Olyan, mintha a saját életem filmes aláfestő zenéjét hallgatnám. Ha dühös vagyok, és mindenkit egy pillantással el akarok némítani, akkor Lordi. Ha melankolikus hangulatban vagyok, Sara Bareilles. Ha kiszabadulnék és kikiáltanám a világnak, hogy mit érzek, Tankcsapda. Ha megnyugtatásra, lelki ölelésre vágyom, Frank Sinatra.

Ha inspirálódni vágyom, bármelyik ezek közül.

Forrás: Pinterest

A zene megindítja bennem a szavakat. A fülemben csengnek, én némán dúdolok, mígnem eljut bensőm legmélyebb részéig, ahonnan a gondolatok jönnek. A zene körbeleng, burkot képez, kizárja a külvilágot, és nem ereszt addig, amíg el nem halkul az utolsó akkord.

Most is ezt teszem. Elvonulok a világból egy órára.

És csak te tudod, mire gondolok közben.

Dalma

Nyílt levél egy fogyókúrázónak

Kedves Tudom Hogy Most Is Éppen Gyúrsz!


 Hogy vagy mostanság? Remélem jól. Én megvagyok, bár nem nagyon vagyok oda a hideg napokért, de ezt dobta Természetanya. Igen, igen, mostanság nagyon oda kell figyelnem, mert ilyenkor nagyon könnyen felfázom, és beteg leszek, úgyhogy te is vigyázz az egészségedre! Jut eszembe: a múltkor említetted, hogy nem érzed magad túl jól. Remélem nem a miatt a flancos fogyókúra mániád miatt… Jó, jó tudom, hogy nem szereted, ha szóba hozom, de tudod, hogy utálom, hogy nem eszel rendesen.

Azt mondjuk megértem, hogy ha azért csinálod, mert nem érzed jól magad a bőrödben. Én is voltam így. Nem voltam elhízva, bár ez inkább egy relatív fogalom. Egyszerűen csak nem éreztem jól magam, szóval minden nap tornáztam fél órát, kicsit jobban odafigyeltem az étkezésemre, és idővel leszaladt az az 1-2 fölös kiló. Persze nálam azért más volt a helyzet, de ezt majd máskor, nem untatlak.

Tulajdonképpen e miatt írok neked. Elfoglalt vagy meg minden, de már nem tudom magamban tartani a véleményem. Tudod, hogy milyen vagyok, na.

A múltkor találkoztunk a városban, persze néhány szót váltottunk csak egymással. Olyan sápadt voltál, nem csattantál ki túlzottan az egészségtől, pedig jó volt az idő, egészen tűrhető, még a nap is kisütött. Nem tudtam nem észrevenni a bevásárlószatyrot a kezedben. Sok-sok zöldség meg gyümölcs. Ejha, te aztán tényleg belecsaptál az életmódváltásba. Aztán jobban megnézve észrevettem egy vízhajtó teát is. Hm, gondoltam, biztosan tartasz egy 2-3 napos tisztítókúrát, az senkinek nem árt meg. Rá is kérdeztem, - emlékszel - te pedig azt válaszoltad, hogy ez már a második doboz a hónapban, mert úgy is minden nap megiszol egy bögrével, és hamar elfogy.  De már annyira szenvedsz tőle, mégis iszod, mert biztos jót tesz. És hogy ne húzogassam a szemöldököm, nem kérsz a kiselőadásból. Persze nem szóltam semmit, mert gondoltam, valóban a te dolgod.

Tudom, hogy minden nap tornázol Rubint Rékával vagy éppen az aktuális digitális edződdel. Tudom, hogy reggelire csak egy almát eszel, és ha későn érsz haza, nem is eszel sokkal többet, mert úgy vagy vele, ilyenkor már nem is szabad enni, csak jobban hízol tőle. Tudom, hogy számolgatod a kalóriákat, hogy minden címkét meglesel, mennyire káros ez a te fogyókúrádra. Tudom, hogy ha a tükörbe nézel, nem tetszel magadnak. Tudom, hogy nem szeretsz testhez simuló ruhákat felvenni, mert szerinted itt-ott kilátszódnak az általad csak „hurkáknak” nevezett részek. Tudom, hogy amikor csak teheted, mérlegre állsz, és szörnyülködsz, hogy még mindig nem fogytál eleget.

És tudod, hogy mit tudok még?

Azt, hogy ez mind csak hülyeség. Tudom, hogy régebben imádtál éjszakai bulik után bevágni egy nagy szelet pizzát, és közben azon röhögni, hogyan könnyezünk a chili szósztól. Tudom, hogy ha elmentünk vásárolni, mindenfélét felpróbáltál, és azon röhögtél, hogy lehet ilyen borzalmas ruhákat kitenni a boltok polcaira. Tudom, hogy imádtad a csokit, és most is imádod, de nem mersz enni, mert félsz, hogy akkor hiába volt minden. Tudom, hogy mennyit nevettünk a csont és bőr kifutómodelleken, és mennyit szörnyülködtünk azon, hogy vattát és pezsgőt tömnek magukba, csak hogy ne ájuljanak el az éhségtől. Tudom, hogy félsz, veled is ez történik majd. Tudom, hogy szeretnél változni, és ezzel nincsen semmi baj. De azt is tudom, hogy ennek nem lesz jó vége, és féltelek. Félek, hogy átesel a másik oldalra, és tönkreteszed a szervezeted és a tested. Tudom, hogy nem szereted, ha papolok, de hidd el, jót akarok neked.

Szóval csak annyit akartam mondani neked ezzel, hogy hidd el nekem,

gyönyörű vagy.

A hatalmas barna szemeid, a humorod, a vicces nevetésed, a fülig érő mosolyod, a csipkelődő megjegyzéseid, az értékrended, és az, hogy ha bármi baj történik, te mindig ott vagy. Igazi barátnő vagy, aki kedves és megértő. Ne akarj más lenni csak azért, hogy a világ elfogadjon.

A jövő héten összefuthatnánk, ha gondolod, személyesen is beszélhetünk erről. Persze ha nem sértődsz meg rajta. Ígérem, nem szekállak, hogy egyél rendesen. De azért bedobhatnánk egy pizzát… tudod, mint régen.

Addig is, vigyázz magadra. Szeretettel ölel,

Dalma

Csináld magad!

-    De jó a szoknyád! Hol vetted?
-    Köszi, de nem vettem. Én varrtam.
-    Komolyan? Tök ügyes vagy! Nekem is ilyeneket kellene csinálnom…
-    Nem olyan nehéz, az interneten láttam hozzá egy DIY-t.
-    D…IY? Az micsoda?

 

DIY, avagy Do It Yourself. Magyarul: csináld magad. Ez az őrület nem mai találmány, sőt, internetes bibliánk álláspontja szerint, maga a cselekvés - nevezzük barkácsolásnak – a 6. századból ered. Manapság leginkább a lakberendezéssel és a divattal egyeztethető össze. Ezzel valószínűleg senkinek nem mondok újat, mert mindenki csinált már hasonlót – ha mást nem, „bunkert” biztosan eszkábált magának kiskorában – rendszerint ágakból meg levelekből a közeli játszótéren… Igen, az is ebbe a kategóriába sorolható.

Évek óta követem a hazai és a külföldi DIY blogokat, oldalakat. Sok jó, és kiemelkedő oldalt ismerek, és néhány személyes kedvencemmé is vált, amit naponta látogatok. A laptopom csordultig tele különböző tutorialokkal, leírásokkal, inspirációs képekkel, és néha magam is elkészítek egyet-egyet ezek közül. Mivel a középiskolában könnyűipari szakra jártam, ahol némelyest megtanultam varrni, nem esik nehezemre elkészíteni egy egyszerű felsőt vagy táskát, esetleg átalakítani egy szoknyát. Persze van, amit elrontok, mert rosszul mérek valamit, vagy véletlenül belevágok az anyagba. Ilyenkor általában eldobom a francba az egészet, és bevonulok a sarokba duzzogni, hogy milyen béna vagyok. Aztán megint nekiállok.

És nem elrontom megint? :D

Mindegy, a három a szerencseszámom, általában akkor már minden rendesen sikerül. Köszi, köszi...

Forrás: Giphy

A legutóbb éppen a fentihez hasonló beszélgetésbe elegyedtem egy régi ismerősömmel. Meglepett, hogy ennyire csodálkozik, pedig tudja, hogy néhány ruhadarabomat magam alakítom át. Mint kiderült, nem ez volt neki furcsa, hanem hogy nekem ilyenre időm, türelmem, kreativitásom van. Megnyugtattam: időm nem sok van, a türelmemmel együtt születtem, a kreativitást viszont könnyen ellophatom. Legálisan persze. Csak körül kell egy kicsit nézni a világban. Ha viszont nem vagyunk ennyire körültekintőek, a legegyszerűbb az internetről inspirálódni.

Kis segítségképp a jövőben meg fogok osztani néhány ilyet tippet, ötletet, illetve oldalakat, ahonnan szabadon el lehet lesni egy-két leírást, vagy csak inspirációként nézegetni őket.

Kezdésként megmutatom a nagyérdeműnek egyik régi kedvencemet. Lányok előnyben:

U.i.: A zenéért nem vállalok felelősséget…

Dalma

Ne légy tökéletes!

Pontosabban: ne ragaszkodj görcsösen az előírt tökéletességhez. Az nem szexi. Semennyire.

Forrás: Giphy

Nem vagyunk gépek, nem tudjuk magunkat beprogramozni, hogy ekkor és akkor ilyenek meg olyanok legyünk. Persze, a tökéletesség relatív fogalom, mindenkinek mást jelent. Egy nehéz munka végén felállni (vagy éppen leülni, ki mit végez) és azt mondani, na, ez tökéletes lett, jó dolog. Neked lehet az. A főnöködnek már nem biztos. És ha ő azt mondja, hogy ötödszörre is fuss neki újra, akkor ötödszörre is le*nyázod, persze csak magadban.

Elcseszett dolgok ezek, kérem.

Mert a világ pont így működik. Plakátokon, újságokban, a szomszéd új autójában ugyanazt látjuk: célt. Mert a világ így akarja. Azt akarja, hogy legyen szép, formás popsid, legyen pöpec autód, házad, járj elit helyekre, mert miért ne, és amúgy is, a fejlődő országokban már mindenki ezt teszi. Alkalmazkodni, alkalmazkodni, alkalmazkodni! Ha meg ezekkel a dolgokkal nem rendelkezel, szar alak vagy.

Forrás: Giphy

Ja, hogy ez így durva? Lehet hátrálni, és azt állítani, ez hülyeség, de attól még igaz. Mióta az ember kimászott a barlangjából, a világ ezt sugallja felénk. Ha úgy vesszük, sokkal többet nem is változtunk: az erősebb vadássza le az állatot, a bátrabb viszi el a nőt, a gyengébb meg a fejét vakargatva bólogat, hogy igen, én is ilyen leszek. Példát lehet venni másokról, nincsen abban semmi rossz. De ne akarjunk másokhoz hasonlítani. Sőt: ne hasonlítgassuk magunkat másokhoz állandóan, könyörgöm! Mindenki egyéniség. Mindenkinek mások a céljai, az értékei, különbözőképpen látjuk a világot. Ne akarjunk ugyanolyanok lenni. Ennyire „tökéletesek” pedig semmiképp.

Magunkat szépnek tartani jó dolog. Sőt, egyes embereknél ez kész áttörés, mert sokan nem képesek elfogadni a testüket, vagy az arcukat. Sajnos erről is a világ tehet, mert folyton azt látjuk mindenhol, hogy milyen gyönyörű haja van, és hihetetlen jó alakja, meg mennyire szép, én sose leszek ilyen... A szépségideálok folyamatosan változnak. Hol vannak már azok a régi szép idők, amikor a nő fogalma egyet jelentett a telt, természetes szépséggel?

Forrás: Pinterest

Manapság inkább ennek ellentétje dívik. És ugye senki nem születik manöken alkatnak… legalábbis nem sokan. Ezzel nincs semmi baj. Uncsi lenne, ha mindenki ugyanúgy nézne ki, nem? Hol lenne akkor az egyéniség? Meg a különbségek? Mindenki máshogy néz ki, és ahogy növünk, egyre jobban megnyílunk, egyre többet látunk a körülöttünk lévő dolgokból. Éppen ezért, nem könnyű eljutni ahhoz az állapothoz, hogy valaki azt mondja magáról: igen, én ilyen vagyok, ezt elfogadom, hiszen így vagyok önmagam. Nem mondom, hogy ez egy gyors folyamat. Sok mindennek kell történnie ahhoz, hogy valaki észrevegye a saját testi adottságait, és még több, hogy teljes szellemében el is fogadja azt. Klassz dolog, ha valaki már átesett ezen, és őszinte elismerésem. Komolyan.

Forrás: Pinterest

Minden reggel tükörbe nézek, és azt mondom, nem vagyok olyan, mint más. A szemeim táskásak, a hajam kócos, az orrom viszont lehetne kisebb, a füleim meg helyesebbek. Aztán mosolygok egyet, mert rájövök, igen, ez vagyok én. Szép vagyok. Szépnek tartom magam. Boldog vagyok, hogy ilyen vagyok. Mert önmagam lehetek minden nap. Szeretek Dalma lenni.

Ez az igazi tökéletesség.

Dalma