Egy fűzős vallomása – 2. rész

Az első részt ITT találod.

Megérkeztünk Budapestre. Először orvoshoz mentünk, hogy elvégezzék a szükséges vizsgálatokat a konzultáció előtt: röntgen, illetve szabad szemmel megvizsgálta a doktor a hátamat. Később már a gyógytornász fogadott minket az egészség centrumban. N., a gyógytornászom nagyon kedves fiatal hölgy, a húszas éveiben jár, és végtelen türelemmel rendelkezik. Ebben a mai napig biztos vagyok, mert minden apró kérdésünkre nyugodtan válaszolt, és a későbbiekben is előzékenyen magyarázott el mindent. Végül is: nem én vagyok az egyetlen, aki odajár. N. megtekintette a röntgent, ránézett a hátamra, majd rögtön észrevette, hogy a bal vállam legalább egy centivel feljebb áll. Egyébként meglepődött, hogy még mindig ilyen hajlékony a gerincem. De nekem annál jobb, fogalmazott. Akkor még mit sem sejtve, milyen sokat számít ez.

Leültünk, és mindent szépen elmondott. 3D légzés, napi legalább 1 óra torna, scoliosis korrigálása belülről – csak úgy röpködtek az információk, és első hallásra furcsának is tűnt a módszer. Aztán lementünk a tornaterembe. N. azonnal bemutatott legújabb barátomnak, a bordásfalnak. Mert másra nem igen lesz szükségem a tornához. Akaraterőn kívül, persze.

N. elmagyarázta, hogy mivel nekem jobbra ferdül a gerincem, ezért a bal oldalam gyengébb a másiknál, és önkéntelenül a jobb oldalamra helyezem a testsúlyomat. Ezáltal a levegőt is csak a jobb oldalamra veszem, mert a testem úgy érzékeli, hogy oda könnyebb. Kipróbáltam, tényleg igaza volt. Ráadásul ennek hatására a bal oldalam homorúbbá vált, míg a jobb kidomborodott. Ezért – ahogy mondta - arra kell törekednem, hogy gyakorlatok közben a helyes levegővétellel és az izmok feszítésével visszatoljam a gerincemet egyenes helyzetbe. Tartós tornával pedig mindkét oldalam szimmetrikus lesz, és a vállaim is egy vonalba állnak majd vissza. Aztán megmutatta a gyakorlatokat, amiket a bordásfalnál, néha fitneszlabda vagy hosszú botok segítségével kellett végrehajtanom. Nem úgy kell elképzelni, hogy ugráltam, mint a veszett kenguru, nem izzadtam meg, nem kellett súlyzókat emelgetnem.

Mégis piszok nehéz és fárasztó volt.

Sok mindenre kell egyszerre figyelni torna közben. Egyenesen tartanom magam, a helyes oldalon vennem a levegőt, felfelé tolni a fejemet, hogy a csigolyáim elváljanak egymástól, a vállaim ne emelkedjenek meg, és ott van még a kilégzéskor kötelező izomfeszítés, amit a gerincem mellett kell kifejtenem. Ráadásul mindezt 3 órában, kezdésképp (!). Rövid szüneteket persze tartottunk, és ha elfáradtam, két gyakorlat között szusszantam egyet, mert gyakran megszédültem az intenzív levegővételektől. Sőt, egy személyre szabott hátmasszázst is kaptam. N. nem sürgetett, hiszen itt az a fontos, hogy a saját, egyéni tempómban haladjak.

Belinkelek két videót. Az elsőben elég jól elmagyarázzák és bemutatják, hogyan is működik ez (amit én csináltam, hasonló, mint amit a bordásfalnál végzett a lány, annyi különbséggel, hogy nekem teljesen egyenesen kellett tartanom magam).

 

Forrás: YouTube

Illetve a másik, ami az egyik legnehezebb, de leghatékonyabb gyakorlat, amikor a botokra támaszkodom. A fentebb felsorolt dolgokon kívül tehát még arra is nagyon oda kellett figyelnem, hogy a botok függőleges helyzetben maradjanak. (Egyébként ez a gyakorlat a mai napig nehezen megy, és rendkívül fárasztó, mégis a kedvencemmé vált, mert végzése közben szemmel látható, ahogy a gerincem visszatolódik.)

 

Forrás: YouTube

A torna végén nagyon elfáradtam, és farkas éhes voltam. Viszont nagyon jólesett. Elmúlt a hátfájásom, és jókedvvel töltött el, hogy végre jól érzem magam a bőrömben. Gondolatban fejbe is kólintottam magam, hogy miért nem akartam én ide eljönni, hiszen milyen jól érzem most magam!

Aztán közölték, hogy a nagyfokú görbületem miatt gerincfűzőt kell viselnem. Egy pillanat alatt elszállt a jókedvem…

Forrás: Google

Folyt. köv.

Dalma

Egy fűzős vallomása – 1. rész

Gerincferdülésem van.

Ennyi. Leírtam. Aztán ültem a monitor előtt, és egyszer csak azt vettem észre, hogy nem jönnek a szavak. Csak ültem némán, hosszú percekig. Most mégis mit írjak? És hol kezdjem? Nekem ez nem megy.

Még sose írtam erről. Beszélni már beszéltem róla másoknak, elmagyaráztam, hogy ez pontosan mi, stb. De az egész sztorit még senki nem hallotta. Hogy mit gondolok erről? Hogyan élem/éltem meg? Nehéz ezt szavakkal kifejezni. Nincs ezen mit szégyellni, de akkor is nehéz elmondani.

14 évesen tudtam meg, hogy a gerincem nem egyenes. Elmentünk orvoshoz, aki azt mondta, gyakran előfordul az ilyesmi azoknál a gyerekeknél, akik hirtelen sokat nőnek, és nem tudják megtartani magukat. Végül kiírt gyógytornára és gyógyúszásra. Kaptam egy emlékeztető hevedert, ami segített egyenesen tartani magam. 15 fokról indultam. Jártam több helyre tornára, úszásra, a hevedert naponta viseltem otthon. Semmi eredmény. 21 éves koromra kiderült, hogy 30 fokos görbület van a gerincemen. Azt mondták, műteni kell. Megijedtem.

És talán kicsit bele is törődtem.

Azt hittem, nincs más megoldás. Várólistára tettek. 2015 nyarán megműtenek, ebben maradtunk.

Otthon szóváltások követték egymást, hogy miért akarok műtétet, örökre vaslemezekkel és csavarokkal a hátamban akarok élni? Sírtam, zokogtam, azt válaszoltam, bármit, de nem akarok tovább így élni. Fájt a hátam, rossz volt a közérzetem, a torna és az úszás nem segített, mi más megoldás maradt? Elkeseredett voltam, mert úgy éreztem, az élet nem fair velem. Nem értettem, miért kaptam ezt. Büntetés valamiért? Ennyire rossz ember lennék? A világot hibáztattam, mert hagyta, hogy így alakuljanak a dolgok.

A családom nem akarta, hogy így döntsek. Utólag én se tenném. A műtét nem egyszerű, és nem veszélytelen dolog. Egy rossz mozdulat, és örökre lebénulok deréktól lefelé. De megértem az akkori gondolkodásomat. Rettegtem és magamba fordultam, nem volt önbecsülésem, nem volt önbizalmam.

Édesanyám erős ember. Talán az egyik legerősebb, akit ismerek. A sarkára állt, és addig keresett, kutatott, amíg nem talált megoldást.

Teljesen véletlenül botlott bele egyébként az újságcikkbe. Egy egészség centrumról volt szó, ahol egy Magyarországon még teljesen új módszert használnak. Ez a Schroth terápia. Anya utánanézett az interneten, kérdezősködött, én meg közben nem is figyeltem oda. Azt gondoltam, megint valami átverés, egy csodamódszer, amivel csak lehúzzák az embert, aztán meg néz ki a fejéből, hogy átverték. Nem is törődtem vele.

Aztán anya egyik nap közölte, kaptunk időpontot, pár nap múlva utazunk Budapestre. Ledöbbentem. De belementem a dologba. 

Majd’ két éve történt. És nem bántam meg… Mert meglett az eredménye.

Folyt. köv.

Dalma

Honnan inspirálódom?

Mindenhonnan. A görögökkel ellentétben nekünk már nincs szükségünk múzsára ahhoz, hogy megihletődjünk. Elég, ha megtetszik valami. Akkor is, ha nem értjük az okot, miért. Egy falevél, egy apró kő, egy szín, egy forma, egy mozdulat – ez mind-mind remek inspirációforrás lehet.

Nem kell nagy, eszmei értékekre gondolni. A kis dolgok is lehetnek ugyanolyan hasznosak és értékesek. Mindenki számára. Meg lehet tanulni érzékelni a külvilágot oly módon, hogy meglássuk, mi a szép, amit aztán saját célra felhasználhatunk tetszés szerint.

A zene nagyon fontos a számomra. Elgondolkodtat, segít megérteni az életet, és eljuttat agyam legbelső rétegeibe. És a lelkembe. Olyan, mintha a saját életem filmes aláfestő zenéjét hallgatnám. Ha dühös vagyok, és mindenkit egy pillantással el akarok némítani, akkor Lordi. Ha melankolikus hangulatban vagyok, Sara Bareilles. Ha kiszabadulnék és kikiáltanám a világnak, hogy mit érzek, Tankcsapda. Ha megnyugtatásra, lelki ölelésre vágyom, Frank Sinatra.

Ha inspirálódni vágyom, bármelyik ezek közül.

Forrás: Pinterest

A zene megindítja bennem a szavakat. A fülemben csengnek, én némán dúdolok, mígnem eljut bensőm legmélyebb részéig, ahonnan a gondolatok jönnek. A zene körbeleng, burkot képez, kizárja a külvilágot, és nem ereszt addig, amíg el nem halkul az utolsó akkord.

Most is ezt teszem. Elvonulok a világból egy órára.

És csak te tudod, mire gondolok közben.

Dalma

Nyílt levél egy fogyókúrázónak

Kedves Tudom Hogy Most Is Éppen Gyúrsz!


 Hogy vagy mostanság? Remélem jól. Én megvagyok, bár nem nagyon vagyok oda a hideg napokért, de ezt dobta Természetanya. Igen, igen, mostanság nagyon oda kell figyelnem, mert ilyenkor nagyon könnyen felfázom, és beteg leszek, úgyhogy te is vigyázz az egészségedre! Jut eszembe: a múltkor említetted, hogy nem érzed magad túl jól. Remélem nem a miatt a flancos fogyókúra mániád miatt… Jó, jó tudom, hogy nem szereted, ha szóba hozom, de tudod, hogy utálom, hogy nem eszel rendesen.

Azt mondjuk megértem, hogy ha azért csinálod, mert nem érzed jól magad a bőrödben. Én is voltam így. Nem voltam elhízva, bár ez inkább egy relatív fogalom. Egyszerűen csak nem éreztem jól magam, szóval minden nap tornáztam fél órát, kicsit jobban odafigyeltem az étkezésemre, és idővel leszaladt az az 1-2 fölös kiló. Persze nálam azért más volt a helyzet, de ezt majd máskor, nem untatlak.

Tulajdonképpen e miatt írok neked. Elfoglalt vagy meg minden, de már nem tudom magamban tartani a véleményem. Tudod, hogy milyen vagyok, na.

A múltkor találkoztunk a városban, persze néhány szót váltottunk csak egymással. Olyan sápadt voltál, nem csattantál ki túlzottan az egészségtől, pedig jó volt az idő, egészen tűrhető, még a nap is kisütött. Nem tudtam nem észrevenni a bevásárlószatyrot a kezedben. Sok-sok zöldség meg gyümölcs. Ejha, te aztán tényleg belecsaptál az életmódváltásba. Aztán jobban megnézve észrevettem egy vízhajtó teát is. Hm, gondoltam, biztosan tartasz egy 2-3 napos tisztítókúrát, az senkinek nem árt meg. Rá is kérdeztem, - emlékszel - te pedig azt válaszoltad, hogy ez már a második doboz a hónapban, mert úgy is minden nap megiszol egy bögrével, és hamar elfogy.  De már annyira szenvedsz tőle, mégis iszod, mert biztos jót tesz. És hogy ne húzogassam a szemöldököm, nem kérsz a kiselőadásból. Persze nem szóltam semmit, mert gondoltam, valóban a te dolgod.

Tudom, hogy minden nap tornázol Rubint Rékával vagy éppen az aktuális digitális edződdel. Tudom, hogy reggelire csak egy almát eszel, és ha későn érsz haza, nem is eszel sokkal többet, mert úgy vagy vele, ilyenkor már nem is szabad enni, csak jobban hízol tőle. Tudom, hogy számolgatod a kalóriákat, hogy minden címkét meglesel, mennyire káros ez a te fogyókúrádra. Tudom, hogy ha a tükörbe nézel, nem tetszel magadnak. Tudom, hogy nem szeretsz testhez simuló ruhákat felvenni, mert szerinted itt-ott kilátszódnak az általad csak „hurkáknak” nevezett részek. Tudom, hogy amikor csak teheted, mérlegre állsz, és szörnyülködsz, hogy még mindig nem fogytál eleget.

És tudod, hogy mit tudok még?

Azt, hogy ez mind csak hülyeség. Tudom, hogy régebben imádtál éjszakai bulik után bevágni egy nagy szelet pizzát, és közben azon röhögni, hogyan könnyezünk a chili szósztól. Tudom, hogy ha elmentünk vásárolni, mindenfélét felpróbáltál, és azon röhögtél, hogy lehet ilyen borzalmas ruhákat kitenni a boltok polcaira. Tudom, hogy imádtad a csokit, és most is imádod, de nem mersz enni, mert félsz, hogy akkor hiába volt minden. Tudom, hogy mennyit nevettünk a csont és bőr kifutómodelleken, és mennyit szörnyülködtünk azon, hogy vattát és pezsgőt tömnek magukba, csak hogy ne ájuljanak el az éhségtől. Tudom, hogy félsz, veled is ez történik majd. Tudom, hogy szeretnél változni, és ezzel nincsen semmi baj. De azt is tudom, hogy ennek nem lesz jó vége, és féltelek. Félek, hogy átesel a másik oldalra, és tönkreteszed a szervezeted és a tested. Tudom, hogy nem szereted, ha papolok, de hidd el, jót akarok neked.

Szóval csak annyit akartam mondani neked ezzel, hogy hidd el nekem,

gyönyörű vagy.

A hatalmas barna szemeid, a humorod, a vicces nevetésed, a fülig érő mosolyod, a csipkelődő megjegyzéseid, az értékrended, és az, hogy ha bármi baj történik, te mindig ott vagy. Igazi barátnő vagy, aki kedves és megértő. Ne akarj más lenni csak azért, hogy a világ elfogadjon.

A jövő héten összefuthatnánk, ha gondolod, személyesen is beszélhetünk erről. Persze ha nem sértődsz meg rajta. Ígérem, nem szekállak, hogy egyél rendesen. De azért bedobhatnánk egy pizzát… tudod, mint régen.

Addig is, vigyázz magadra. Szeretettel ölel,

Dalma