2016. március 13., vasárnap

E-book vs. könyv

A minap – amikor félretettem az aktuálisan olvasott kötetet – két fejezet között felléptem a Facebookra, és ezt a képet találtam:


Mindig is imádtam olvasni. Főleg a régi kiadású köteteket, mert egyrészt hihetetlen érzés egy darab történelmet a kezedben tartani, másrészt a régi papír illata nagyon megnyugtat. Ma ez annyira elfajult, hogy nem mehetek se antikváriumba, se könyvvásárra, mert felhalmoznám az egész kócerájt… és azt hiszem nem csak én vagyok így ezzel. Rengetegen vannak, akik könyvmániások, akik vadásznak a régi és az új kiadásokra egyaránt, és mindenhova minimum 2 kötettel járnak. Én speciel egy könyvet mindig tartottam magamnál, de mikor általános- illetve középsuliba jártam, valamiért mindig úgy alakult, hogy a tankönyvekkel megtömött táskám hazafelé nehezebb volt, mint reggel…  Ugye, aki állandóan a könyvtárban lepzsel... És ez a szokás a mai napig megmaradt…

…volna. Ugyanis két éve karácsonykor a fa alatt egy e-book olvasó várt engem. Úgy tűnt, a Jézuska megelégelte, hogy mindig 20 kilónyi könyvet cipelek magammal, aminek nemcsak több táskám korai elhalálozását köszönhettem, hanem félig-meddig a gerincferdülésemet is. Bizony, mert hiába vesz valaki a gyermekének manapság hiperszuper-speciális hátitáskát 30 ezerért, a sok könyv akkor is ott van benne.

Szóval megkaptam a kis szerkezetet, és hihetetlenül örültem neki. Ráadásul járt hozzá egy tok is (fekete, persze), úgyhogy teljes volt az öröm. Azonnal felléptem a MEK-re, és letöltöttem az összes fellelhető kötetet, ami érdekelt. (Ne tudjátok meg, mi volt, amikor kiderült, hogy Rejtő Jenő összes munkája végre ingyen elérhető… csoda hogy nem szállt el a gépem…). Ma már nagyrészt ezt viszem magammal ha kilépek a házból, néha cserélem le egy-egy vékonyabb könyvre. Így nincs a táskámban túlsúly, és mégis több száz könyv van nálam, amik alig nyomnak fél kilót.

A fenti képet pedig egyszerűen nem értem. Az, hogy valaki az e-könyvet, vagy a nyomtatott verziót szereti jobban, ízlés kérdése. Mára azonban igazi háborúvá fajult ez a kérdés, ahol az e-book pártiak fújjolják a szerintük korral haladni nem tudó ősembereket, a nyomtatott könyv vezeklői pedig rontásokat küldenek az 21. század találmányára, mert szerintük ezzel kihal az olvasás, és ezáltal a könyvek iránti szeretet is.

Az egésznek azonban nem erről kellene szólnia.

Mennyien panaszkodnak, hogy a mai fiatalok alig olvasnak, és mégis szapulják azt a találmányt, ami kiváltja a vaskos könyveket, amiket cipelnek magukkal. Sok iskolában (persze külföldön), a gyerekek tabletről tanulnak, amiről szintén lehetne vitatkozni, de valljuk be, nincs benne semmi rossz dolog. A környezetvédők fellélegezhetnek, mert nem kell annyi fát kivágni, és a szülők is örülhetnek, mert így gyermekük kisebb eséllyel küzd majd gerincproblémákkal. A korral haladni kell, sajnos vagy nem sajnos. Ettől még a nyomtatott könyv nem fog megszűnni.



Az olvasás élmény, és nem ellenezni, hanem támogatni kellene ezeket az eszközöket, mert igenis van hasznuk. Igaz, nem adják vissza egy könyv tapintását, és más a papírt lapozni, mint egy gombot nyomni. De a hatás ugyanaz. Mert a szavak ereje nem az anyagban, hanem a szövegben van.

Én személy szerint mindkettő verziót szeretem. Máskor jön jól az egyik, mint a másik. Így például, elalvás előtt jobban szeretek az ágyban egy régi, megviselt kötetet a kezembe venni, mint a képernyőt bámulni. A lényeg viszont ugyanaz: szeretek olvasni. És ez nem lehet vita tárgya.


Szeretettel ölel:


2 megjegyzés:

  1. Én nagyon szeretem az ebook olvasóm, még a Tűz és Jég dala ciklus olvasása között vettük, mert azért 1200-1300 oldalt cipelni nem mindig volt jó ötlet, pláne ha két kötet között voltál épp, és mindkettőt vinni kellett. Ennek ellenére természetesen vásárolok papír alapú könyveket is, de pont mint Te, én is ha utazom, vagy megyek valahova, szívesen dobom a táskámba az olvasót, mert tokkal együtt max 1 cm széles, pihekönnyű, és sosem fogyok ki vele az olvasnivalóból. :)
    Azt hittem én is, hogy huuu de rossz lesz, ha nem lapozhatom a könyveket, de nem rossz egyáltalán, meg lehet szokni, és mivel matt a kijelző, ráadásul nem világít, kíméli a szemet is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, azt szeretem én is benne, hogy nem bántja a szememet, igaz így este nem lehet használni, de sebaj, olvasólámpa mindig kéznél van! :) Rengeteg előnye van, de a nyomtatott könyveket is ugyanúgy szeretem :) Az eszköz teljesen mindegy. Szeretsz olvasni, és csak ez számít! :)

      Törlés