2016. május 15., vasárnap

Díjat kaptam!

Nem most ugyan, de jobb később mint soha! :) Nagyon szépen köszönöm Ágnesnek a díjat, a szuper blogját itt tudjátok megnézni.



Tehát a szabályok:

1. Köszönjük meg a díjat, annak akitől kaptuk és rakjuk ki a díj képét!
2. Olvassuk/ismerjük meg a díjazó blogját!
3. Írjunk 12 dolgot az illető blogról!
4. Írjunk 12 dolgot a saját blogunkról!
5. Válaszoljunk a díjazó kérdéseire!
6. Tegyünk fel 12 kérdést!
7. Jelöljünk meg 12 másik blogot, akiknek a díjat szánjuk!


Én nem konkrétan 12 dolgot fogok írni Ágnes blogjáról, hanem inkább egy kis bemutatót :)

Ágnes nem csak azért szimpatikus számomra, mert rendkívül pozitív személyiség, hanem azért is, mert ezt az olvasóinak tovább is adja. Számára egy ölelés, vagy egy kedves mosoly is gyógyító erővel bír, én pedig teljes mértékben egyet értek vele. Hihetetlen energiával rendelkezik, és rendíthetetlenül hisz az önmegvalósításban. Mindemellett ír, sőt, egy gyerekkönyvet is készül kiadni, ami szintén fantasztikus dolog! Illetve több meseíró pályázaton indult, és volt olyat írása, amelyiket be is válogatták. Mindemellett Anya, aki egy csodás kisfiút nevel. Rengeteg célja van az életben, és kinek nem, de ő igazán tesz azért, hogy teljesüljenek is. Inspiráló személyiség, szeretem olvasni a blogját. :)

Most pedig az én blogom van terítéken:

A blogom személyes hangvételű, itt (majdnem) minden megtalálható amit szeretek. Az írás az életem, és szeretek általa másokat gyógyítani vagy csak örömet szerezni az olvasóknak (ahogy Ágnes is teszi). Az egyik leglényegesebb vonal a blogon a gerincferdülésemmel kapcsolatos posztok, amiknek írása egyfajta terápia is. Sokan reagáltak ezzel kapcsolatban, rengeteg kedves szót, biztatást, virtuális ölelést kaptam, aminek nagyon örülök. Mostanság már nem viselem a fűzőm, nincs igazán szükségem rá, de azért nem hagyom abba az ilyen témájú bejegyzések közzétételét! :)

A 12 kérdés, amit Ágnestől kaptam, és a válaszok:

1. Miért kezdtél bele a blogba, mi az elsődleges célod vele?
Mert mindig is imádtam a blogot, mint műfajt, és az írás az életem. A célom pedig az, hogy nincs célom :) Addig csinálom, amíg szeretem csinálni.

2. Mi az, amitől szerinted jó egy blog?
Az egyedisége. Rengeteg a tömegblog (értsd: tömegcikk=tömegblog), manapság pedig egyre kevesebb az igazán jó, őszinte, rendhagyó online napló.

3. Mi az, ami felkelti az érdeklődésedet egy posztban?
Ha marketing szempontból nézem, akkor a képi világa. Vannak kivételek, pl olyan bloggerek, akiknek az írását akkor is elolvasom, ha csak alig vagy egyáltalán nem tesznek vizuális elemet a posztjukba. Én azt kedvelem igazán, ha a blogger saját képeket használ. Én is szeretnék a jövőben erre törekedni.

4. Hogyan, honnan választasz képet a bejegyzéseidhez?
Pinterest. Ez az elsődleges forrás, de előfordul, hogy az egyik kedves fotós ismerősömtől kérek képet. Ő készítette rólam a fűzős képeket is.

5. Melyik bejegyzésedet olvasták a legtöbben? Szerinted miért azt?
A blog statisztikáját tekintve a fűzős bejegyzéseket kedvelik a legtöbben, de az abszolút nyertes konkrétan ez. Hogy miért? Nem sokan blogolnak a témában, és nem is sokan készíttetnek képeket magukról fűzőben. Nem kis bátorság kellett hozzá, de sose bántam meg, mert rengeteg elismerést kaptam érte (természetesen a fotós is).

6. Melyik a Te kedvenced?
Hogy ne csak a fűzős bejegyzéseket nézzük, akkor a második legolvasottabb bejegyzés nálam a kedvenc. Szívemből írtam, igazán őszintén, és bár konkrétan egyvalakinek szól, sokan reagáltak úgy, mintha nekik, hozzájuk szólna. És ez igazán jól esett :)

7. Mi az, ami motivál Téged?
Mindig más. Elsősorban az, hogy boldog legyek.

8. Átlagosan naponta mennyi időt töltesz el a blogoddal illetve más blogok olvasásával?
Mostanában (szóval hetek óta) nem sok időm volt a blogra, de más blogokat szívesen olvasok. Legtöbbször este hazaérve, max egy órát, de van, hogy reggeli közben is.

9. Melyik blogra kattintasz a legtöbbet?
The Sense. Az egyik kedvenc magyar bloggerem, sajnos épp a napokban vonult vissza kis időre. Szomorú vagyok, de megértem Dorkát, az ember életében vannak olyan időszakok, amikor elég mindenből, és át kell gondolni a dolgokat. Remélem még hallok felőle, olvashatom a gondolatait, mert őszinte és szókimondó, aki nem fél odapirítani, ha kell.

10. Milyen tanácsod lenne számomra a bloggal kapcsolatban? (kinézet, blog népszerűsítése,…)
A designt fel lehetne kicsit dobni, de tartalmilag szerintem nagyon jó úton haladsz. :)

11. Melyik könyv volt Rád a legnagyobb hatással?
Hajjaj :D Könyves kérdések kíméljenek, már csak azért is, mert olyan nehéz ezekre válaszolni. Minden könyv hatással van rám, attól függ, milyen hangulatban, élethelyzetben vagyok éppen. A Harry Potter széria, amin felnőttem, sokat határozott az életemen, így talán erre esne a választás.

12. Írsz hálanaplót? Mit írnál le egy számodra tökéletes nap végén?
Nem, nem írok. Nem azért, mert butaságnak tartom, tudom, hogy sokaknak segít. Én bizonyos időszakokban, pl este lefekvés után, vagy a vonat ablakán kibámulva-elmélázva gondolkozom ilyeneken. Szeretem magammal megbeszélni, hogy mi a frankó! ;)


Az én 12 kérdésem:

1. Mit gondolsz, a blogolás ma már szakmának számít?
2. Mi az, amitől igazán jó egy blog?
3. Szerinted valódi névvel vagy név nélkül/álnévvel érdemes blogot írni?
4. Olvastál már olyan könyvet vagy láttál olyan filmet, ami után úgy érezted, mintha személyesen neked készült volna?
5. Melyik az a napszak amikor igazán megszáll az ihlet az íráshoz?
6. És ha már itt tartunk: ki a számodra leginspirálóbb személy?
7. Gondolkoztál azon, hogy esetleg nyiss még egy blogot, csak más témában? Ha igen, mi lenne az?
8. Ki a kedvenc magyar és külföldi bloggered?
9. Ha egy napra más blogger bőrébe bújhatnál, ki lenne az?
10. Mi az a dolog, ami egyből visszazökkent egyenesbe, hogy ha éppen padlón vagy?
11. Vannak konkrét jövőbeni terveid a blogoddal kapcsolatban?
12. Mi az, ami igazán boldoggá tesz téged?


És a 12 díjazottam:
Dreaming the crow black dream...
Pastel Tassels
Falusi életem
Anna in the mirror
Bouvet
Saját Otthon Projekt
Konyhalál
Mom With Five
Kittenish
5 hozzávaló
Meyer Eszter-Virág
Csak a Puffin


Szeretettel ölel,


1 megjegyzés: