Az önkritiká(m)ról

Ahhoz, hogy tisztában legyünk azzal, miként akarjuk élni az életet, először a saját képességeinket kell számba venni. Nem arról van szó, hogy most leülök, és írok egy listát arról, hogy különböző élethelyzetekben, szituációkban, és szociális szerepekben hogyan és miként működöm, vagy mit csinálok, mit tudok elérni, stb, stb. Sokáig tartana. Bazira sokáig. Helyette inkább azon gondolkozom el - mondjuk a legjobb nap végén, mikor már az ágyban fekszem – mit csináltam ma. Általában mindenkit úgy nyom el az álom, hogy végiggondolja, mit tett aznap, mennyit dolgozott, hogy a kutyát holnap megint orvoshoz kell vinni, és egyéb dolgok; tehát ez a legjobb időszak arra, hogy elmerengjen az ember. Legalábbis nekem. Meg zenehallgatás közben... a nap bármely szakaszában.

Forrás: Giphy

Szóval csak gondoljuk végig: hogyan indult a reggel. Nekem lassan, imádok lustálkodni (gondolom, nem vagyok egyedül), aztán az arcom a hideg víz alá nyomtam, hogy még kába, ásítozós fejem ne az ajtófélfába ütődjön bele (gyakran előfordul). Ettem, felöltöztem, és beindult a nap. Találkoztam emberekkel, különböző természeti hatások értek (főleg ma, nagyon jól sütött a nap, D-vitamin, hm…), sétáltam, megvolt a napi tömegközlekedési-adag, és úgy egyébként, csináltam azt, amit mindig.

Forrás: Giphy

Na, most jön a konklúzió: Nem akartam felkelni az ágyból, legszívesebben ott töltöttem volna az egész napot. És egyébként is, minek kelljek fel, biztosan hideg van, és én fázós vagyok! Lassan feltápászkodtam, elballagtam a fürdőig, természetesen nekimentem az ajtófélfának (reggeli rituálé, így köszönünk egymásnak), aztán fanyar arccal megmostam az arcom hideg vízzel, de persze nem rögtön, mert félig még az ágyban voltam, nem akartam szívrohamot kapni, mert tudom, még morcosabb leszek, ha hirtelen keltem fel magam. Szóval megmosakodtam, konstatáltam, hogy már megint puffadt az arcom és azok a fekete karikák... hát borzalom. Megreggeliztem, majd felöltöztem. Közben kiderült, hogy ma nincs is rossz idő, egész kellemes meleg van kint. Szóval az előző nap eltervezett öltözetet kihúzhattam az elképzelésemből. De szoknyát nem volt kedvem felvenni, bah, maradt a régi jó farmer. Hosszú ujjú felső se kellett, egy sima pólót húztam. Alig smink, mert semmi kedvem nem volt kencézni, meg hát úgy sütött a nap, 15 perc alatt szétfolyt volna amúgy is. Bokacsizma helyett sportcipő, azt’ induljon a nap (lehet forgatni a szemgolyót az üregben, nem picsogós női dolgok az imént soroltak, ezek a "problémák" is hozzátartoznak a léthez, sajna) Félúton jutott eszembe, hogy nem hoztam napszemüveget, ezért hunyorogtam, és árnyékkereséssel töltöttem a fél életem, hogy lássak valamit. Persze azért örültem a D-vitaminnak, mert az kell. Megolvastam a napi Metropolt, és végre-valahára úgy éreztem, hogy felébredtem. Mert tudom, hogy ennyi időre szükségem van.

Forrás: Giphy

Valójában így indult a napom. Nem nagy idill, de kinek kell az. Én ilyen vagyok, és vannak dolgok, amiken nem lehet változtatni, vagy nem érdemes, mert így kerek a világ. Az emberek persze változnak, de ami nem megy, főleg amihez kedvünk sincs, nem kell erőltetni. Viszont gyorsabban mennek a dolgok, ha tudjuk, milyenek vagyunk, mikre vagyunk képesek úgy általában. Nem kell pszichológus ahhoz, hogy ezeket az apró dolgokat észrevegyük magunkban vagy magunkon. Ó, és persze a külsőségek!

Na, azt majd legközelebb.

Dalma

A kezdet margójára

Ez csak egy szösszenet lesz. De tényleg. Legalábbis arra van tervezve. Persze az ember hiába tervez el valamit, ha az később úgy is teljesen mássá válik, vagy haszontalan lesz, mert időközben megváltoztak a körülmények. Ki ne utálná, mikor a dolgok nem a tervek szerint alakulnak?

Ember tervez… bla bla bla! Miért is ne lehetne úgy, ahogy én akarom? Hiszen, minket, embereket eleve arra programoztak hogy úgy járjunk és kelljünk, ahogy nekünk tetszik. És miért akarnánk természetünknél fogva máshogy működni? Mindenkit értek már pofonok. Sok pofont kaptam én is. De még fiatal vagyok. Fogok kapni eleget... Addig is élvezem az életet, ami megadatott. Teljesen mindegy kitől és hogyan, nem a vallás vagy az ősök a lényeg. Ez van, ezt kaptad, hát hozd ki belőle a legjobbat! Nem kenyerem az önsegítő könyvek és egyéb ráolvasások ajánlása. Müller, Oravecz, Coelho… hagyjuk már! Most komolyan: ezek az emberek honnan tudják, hogy a lelkünk, az önérzetünk, az életünk hányadán áll?

Sehonnan.

Akkor miért is hallgassunk rájuk? Mert saját magunkat csak mi magunk érthetjük meg igazán. Ha becsukod a szemed, és elhallgatsz egy pillanatra, talán te is rájössz, mire van szükséged. És ha már megvan, mit kezdesz vele? Tedd azt, ami jól esik, tégy úgy, ahogy érzed, amit szükségesnek érzel ahhoz, hogy élni tudj. Hogy élj egy olyan életet, amilyet kívánsz magadnak. És ha nem teljesül be magától, csináld meg a saját életed.

Új életfelfogás? Spontán döntés? Nem tudom, de ezen túl így gondolkozom majd. Te pedig tégy belátásod szerint. A jelszó egyszerű:

Csináld magad és élj!

Mindegy, hogy festenél, vagy gyereket vállalnál, esetleg másokon segítenél, kiveszel egy szabadnapot, vagy csak sétálsz egy nagyot. A lényeg, hogy tedd, amit jónak vélsz. Ennyire egyszerű az egész.

Dalma