2015. szeptember 20., vasárnap

Liebster Award




Az első díjam bloggerként! :) Igazából nem is tudtam róla, de mivel Nadja oldalát rendszeresen nézem, megakadt a szemem a poszton, és hogy a díjazott bloggerek között szerepelek! Hű, őszintén megörültem! Nagyon köszönöm Nadja, igazi megtiszteltetés! ^_^
A díjhoz persze feladat is jár. 11 tényt kell írnom magamról, 11 feltett kérdésre kell válaszolnom, és 11 bloggert kell szintén megajándékoznom a díjjal. Essünk is neki!


TÉNYEK

1. Öt éve kaptam egy akusztikus gitárt, mert nagyon szeretnék megtanulni rajta játszani. Azóta alig használtam, mindig közbejött valami. Most megint elővettem a szekrényből, néha pötyögök rajta. De előtte meg kellene tanulni kottát is olvasni, vagy mi...

2. Mindig is szerettem volna gyerekkönyvet írni, és ebből olvasni a gyerekeimnek. (Egoizmus lvl99, de kit izgat, arról legalább tudom, hogy nincsenek benne baromságok.)

3. Ruhatervezőnek készültem, meg is tanultam némileg varrni a középiskolában, de rájöttem, hogy az írás az életem.

4. Még sosem láttam a tengert. Remélem hamarosan ez az álmom is valóra válik majd, mert a vizet, mint természeti elemet, magamhoz mindig is közelinek tartottam.

5. Kiskoromban önértékelési problémáim voltak, de két dologra mindig is büszke voltam: a szememre és a hajamra.

6. A spenótot pusztán elvi okokból nem eszem meg. Óvodáskoromban az óvónő megpofozott, mert nem akartam megenni. Lehet, hogy innen ered az a tulajdonságom, hogy nem szeretek se magamra, se másokra semmit sem ráerőltetni?

7. Gyerekkorom óta furcsa mániám, hogy ha mondjuk egy tárgynak megfogom az egyik felét, a másikat is ugyanúgy meg kell érintem a másik kezemmel, ugyanazzal az erővel. Sosem értettem ezt, talán az egyensúlyra való törekvésem miatt van.

8. Eddigi életem alatt összesen 6 szemüveget fogyasztottam el, mert borzasztóan figyelmetlen voltam, és mindig eltörtek, vagy más bajuk lett. Erre most jobban vigyázok, becsszó! :D

9. Szeretem az állatokat, nagy kutya és nyuszi imádó vagyok. A macskákat szintén szeretem, de valamiért kicsit mindig is ellenszenvesek voltak nekem, mert eddigi tapasztalataim szerint csak azért élnek, hogy egyenek és döglődjenek. Na jó, a mostani macskánkat bírom, mert legalább fog egeret.

10. Ha már az állatoknál tartunk, nagy lepkemániás vagyok :) A kedvenceim az azúrlepkék, és számomra a szabadságot és annak szépségét szimbolizálják.

11. Ki nem állhatom viszont a falra tűzött lepkéket és pillangókat. Meg úgy egyébként kitömött állatokkal körülvenni magam. Valaki egyszer értetlenkedve kérdezte tőlem, hogy miért zavar ez, és hogy mekkora butaság már! Mire én visszakérdeztem: Te mit szólnál, ha döglött macskák lógnának a faladon? Na ugye.


VÁLASZOK

1. Mi tett ma boldoggá?
Hogy kiléptem a lakásból. Talán ez az év utolsó meleg, napos időszaka, és nagyon jól esett a friss levegő.

2. Milyen hobbijaid vannak?
Imádok rajzolni, festeni. Számomra a DIY is egyfajta hobbi, úgyhogy ezt is bedobhatjuk a hobbi-kosárba. Imádok főzni-sütni, szeretek új dolgokat kipróbálni, de alapvetően hagyománytisztelő vagyok, úgyhogy egy jó kis halászlénél meg paprikás csirkénél néha nincs is jobb.

3. Melyik korban éltél volna a legszívesebben?
A középkorban, lovagok között. Biztos nem hagytam volna, hogy hozzáadjanak valakihez, akit nem szeretek. Az apácaélet meg túl uncsi, úgyhogy biztos lovag lettem volna! Inkább élek férfinek álcázva, mint hogy boldogtalan legyek életem végéig.

4. Mit szeretsz legjobban magadban?
Az optimizmusomat.

5. Milyennek látod magad öt év múlva?
Leszoktam arról, hogy hosszútávon tervezzek, úgyhogy bármi lehet. Egy-két könyvem azért biztosan kész lesz már! :)

6. Van példaképed? Ha igen, ki?
Nem hiszek a példaképek szentségében. Abban igen, hogy vannak emberek, akik inspirálnak, de szeretek minden esetben egyedi és önmagam maradni. Ha mindenképpen kellene olyan embert mondani, akire felnézek, akkor rögtön hármat: a szüleim és a barátnőm, Mosolyvadász, akinél kitartóbb emberrel még nem találkoztam.

7. Mik a kedvenc könyveid illetve filmjeid?
Fúúú, soroljam? :D Nem szeretek válogatni, mert bármiről is legyen szó, szinte mindent imádok!De ha nagyon kell:
Könyvek közül:
1. Harry Potter összes, mert ezekkel nőttem fel, és ezek inspiráltak az írásra.
2. Krúdy Gyula, mert minden szava gyönyörködtet és megnyugtat, nem véletlenül olvasom az írásait lefekvés előtt.
3. Weöres Sándor versei, amelyek szintén megérintenek és simogatják a lelkemet.
Filmek közül:
1. Gyilkosság az Orient expresszen (1974), mert minden szempontból tökéletes.
2. Gyűrűk Ura összes, mert egyik könyvem ötletét ezek inspirálták.
3. Ó testvér merre visz az utad?, mert egyszerre vicces és drámai, igazi gyöngyszem.
És még sok más, fúúú utálok kiemelni a sokból párat! :D

8. Van valami amire mostanában gyűjtesz?‎
Igen, van, de az titok, pár hónap múlva Ti is megtudjátok! ;)

9. Mi a legnagyobb álmod?
Boldognak lenni, maradni, másokat azzá tenni.

10. Melyik rajzfilmhőssel tudsz a legjobban azonosulni és miért?
Mulan. Végre egy hercegnő, akit nem kell megmenteni, mert hisz magában és tudja, hogy nem szabad mások segítségére várni! Hiszem, hogy a saját hőseink mi magunk vagyunk.

11. Milyen terveid vannak a bloggal?
 Mint fentebb írtam, nem szoktam hosszútávra tervezni, de egyelőre csak élvezem, aztán majd meglátjuk. Nem szabad semmit sem elhamarkodni! :)


KÉRDÉSEK

1. Ha valakivel életet cserélhetnél egy évre, kié lenne az?
2. Honnan inspirálódsz?
3. Melyik emberi tulajdonságot tartod a legfontosabbnak?
4. Melyik az az ország/város/hely, ahová mindenképp el szeretnél jutni?
5. Mivel töltöd legszívesebben az idődet?
6. Melyik az a tárgy, amitől soha, semmilyen körülmények között nem tudnál megválni?
7. Melyik az aktuális kedvenc zeneszámod?
8. Ha lehetne, milyen szupererőt választanál magadnak?
9. Ha újrarendezhetnél egy filmet, melyik lenne az, és miért?
10. Mi az, ami megnyugtat?
11. Mit szeretsz a legjobban a blogolásban?


BLOGGEREK

Ugye, már megint választani kell :D Nos, nem szedtem össze 11-et, de azokat kiemeltem, akiket szeretek olvasni, és szerintem megérdemlik a díjat!

1. Jucus - 5 hozzávaló
3. Eszter - Eszter's Offtopic

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése