2015. október 10., szombat

Miért jó, ha betegek vagyunk?


Nem, ez nem jó. Egyáltalán nem jó. Fúj.

De hasznos az igen. Várj, várj, hagyd, hogy megmagyarázzam!




Szóval októberben új munkahelyen kezdtem, és már most nagyon élvezem. Mivel olyan feladatköreim is vannak, amiket eddig még nem csináltam, sokat kell tanulnom, vagyis igyekszem a lehető legjobb formámat hozni. Ez pedig azt jelenti, hogy valamikor kicsit tovább maradok bent, mint kell, hogy behozzam a lemaradásokat. Nem kell arra gondolni, hogy egy ostorral csapkodnak hátulról, mert nem így van. Nem is várják el, de hogy a következő hetekben minden gyorsabban és hatékonyabban menjen, úgy döntöttem, ennyit megtehetek.

Kicsit ki is merültem, de meglett az eredménye, mert már most érzem, hogy minden sokkal jobban megy, és egy projekttel is hamarabb végzek, mint mondjuk pár nappal ez előtt. Szeretem kihozni magamból a legjobbat, és igyekszem mellette pihenni is, hogy másnap frissen vágjak neki az új feladatoknak. Ez a pár nap kemény munka viszont most kellett.

Ennek azonban meg is lett a böjtje, mert megbetegedtem. Nem olyan vészes: nátha, kis rekedtség. Legyengültem, na. Bár néhány munkatársam szintén lebetegedett, szóval tuti valami vírus van a dologban. Hülye idő.
Ettől függetlenül nem csüggedek (kicsit azért hisztis vagyok, de ez ilyenkor normális, na). Megpróbálom ebben is a jót(?) látni, és hasznomra fordítani.




Íme tehát a lista, miért is olyan hasznos betegnek lenni, vagyis:

Köszi nátha,
  • mert végre addig alhatok, ameddig akarok. Vagy amíg a tea le nem fő.
  • mert megnézhetem a kedvenc sorozatom évadzáróját, amit már hetek óta tervezek.
  • mert falhatom a könyveket, és ha éppen sírós részhez érek, nem kell a miatt magyarázkodnom, miért könnyezem. "Csak a megfázás drágám, csak a megfázás..."
  • mert mackónadrágban és kinyúlt melegítőben flangálhatok. Mert megtehetem. Melltartó nélkül, hah.
  • mert a betegség jó kifogás arra, hogy ne kelljen takarítani, főzni, felásni a kertet. Majd jövő héten kitakarítok, rendelek pizzát, a kert pedig megvár, holnap is ilyen vacak idő lesz. Ilyenkor úgy is minden tök mindegy.
  • mert ha nem mosok arcot három lépésben, nem dől össze a világ. Reggel kis hideg vagy langyos víz, és kész. Jót tesz, ha a bőröm is pihentetem, a pattanások ilyenkor akkor is kijönnek, ha a legprofesszionálisabb termékeket kenem rá. Ez van.
  • mert ha nem vagyok egyedül, van, aki gondoskodjon rólam. Ha magam vagyok, akkor meg jólesik panaszkodni kicsit a barátnőknek. Főleg, ha ők is betegek, akkor kész baci-klubbot alapíthatunk.
  • mert újra rájövök, hogy ezek a NeoCitran vackok semmit nem érnek. Citrom feldarabolva+méz+reszelt gyömbér, naponta kétszer. Garantált vitaminbomba!
  • mert van időm írni és mellette zenét hallgatni. Ennél jobb gyógyír nem létezik.

Szóval legyél hálás, mert ha most beteg vagy, egy ideig megint nem kell tartani a vírusoktól. Persze azért csak óvatosan, vigyázzatok magatokra! Én is megpróbálok visszavenni a tempóból, és többet pihenni.

Jó hétvégét Nektek! <3 Én most visszamentem sorozatot nézni...


Szeretettel ölel,




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése