2014. november 29., szombat

Egy fűzős vallomása – 1. rész



Gerincferdülésem van.


Ennyi. Leírtam. Aztán ültem a monitor előtt, és egyszer csak azt vettem észre, hogy nem jönnek a szavak. Csak ültem némán, hosszú percekig. Most mégis mit írjak? És hol kezdjem? Nekem ez nem megy.


Még sose írtam erről. Beszélni már beszéltem róla másoknak, elmagyaráztam, hogy ez pontosan mi, stb. De az egész sztorit még senki nem hallotta. Hogy mit gondolok erről? Hogyan élem/éltem meg? Nehéz ezt szavakkal kifejezni. Nincs ezen mit szégyellni, de akkor is nehéz elmondani.


14 évesen tudtam meg, hogy a gerincem nem egyenes. Elmentünk orvoshoz, aki azt mondta, gyakran előfordul az ilyesmi azoknál a gyerekeknél, akik hirtelen sokat nőnek, és nem tudják megtartani magukat. Végül kiírt gyógytornára és gyógyúszásra. Kaptam egy emlékeztető hevedert, ami segített egyenesen tartani magam. 15 fokról indultam. Jártam több helyre tornára, úszásra, a hevedert naponta viseltem otthon. Semmi eredmény. 21 éves koromra kiderült, hogy 30 fokos görbület van a gerincemen. Azt mondták, műteni kell. Megijedtem.


És talán kicsit bele is törődtem.


Azt hittem, nincs más megoldás. Várólistára tettek. 2015 nyarán megműtenek, ebben maradtunk.
Otthon szóváltások követték egymást, hogy miért akarok műtétet, örökre vaslemezekkel és csavarokkal a hátamban akarok élni? Sírtam, zokogtam, azt válaszoltam, bármit, de nem akarok tovább így élni. Fájt a hátam, rossz volt a közérzetem, a torna és az úszás nem segített, mi más megoldás maradt? Elkeseredett voltam, mert úgy éreztem, az élet nem fair velem. Nem értettem, miért kaptam ezt. Büntetés valamiért? Ennyire rossz ember lennék? A világot hibáztattam, mert hagyta, hogy így alakuljanak a dolgok.


A családom nem akarta, hogy így döntsek. Utólag én se tenném. A műtét nem egyszerű, és nem veszélytelen dolog. Egy rossz mozdulat, és örökre lebénulok deréktól lefelé. De megértem az akkori gondolkodásomat. Rettegtem és magamba fordultam, nem volt önbecsülésem, nem volt önbizalmam.


Édesanyám erős ember. Talán az egyik legerősebb, akit ismerek. A sarkára állt, és addig keresett, kutatott, amíg nem talált megoldást.


Teljesen véletlenül botlott bele egyébként az újságcikkbe. Egy egészség centrumról volt szó, ahol egy Magyarországon még teljesen új módszert használnak. Ez a Schroth terápia. Anya utánanézett az interneten, kérdezősködött, én meg közben nem is figyeltem oda. Azt gondoltam, megint valami átverés, egy csodamódszer, amivel csak lehúzzák az embert, aztán meg néz ki a fejéből, hogy átverték. Nem is törődtem vele.


Aztán anya egyik nap közölte, kaptunk időpontot, pár nap múlva utazunk Budapestre. Ledöbbentem. De belementem a dologba. 


Majd’ két éve történt. És nem bántam meg… Mert meglett az eredménye.




Folyt. köv.

Dalma

4 megjegyzés:

  1. Kíváncsian várom a folytatást! Az eddigiek alapján szörnyű amin keresztülmentél.... nekem is volt régebben gerincferdülésem, de megjavult szerencsére. A továbbiakhoz is erőt és kitartást kívánok!! És tényleg sohasem szabad feladni! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Valóban nem könnyű a javulás, és vannak az én ferdülésemnél súlyosabb esetek is, de akaratra mindenkinek ugyanúgy szüksége van. Igyekszem, hogy ebből ne fogyjak ki egyhamar! :)
      Egyébként elkészült a folytatás:

      http://diyandlive.blogspot.hu/2014/12/egy-fuzos-vallomasa-2-resz.html

      És még egyszer köszönöm! :)

      Törlés
  2. elolvastam a fűzős cikkeidet. :) "jól áll a fűző", nagyon vagány ebben a fekete színben. :) én anno 10-11 évesen hirtelen nőttem kb 30 centit, és sajna meg is lett az eredménye, csúnya S alakú görbületem lett. szerencsére nem fáj a hátam, az iskolaorvos szúrta ki. évekig jártam gyógytornára és úszásra, de sajnos nem javult semmit. az orvosok is egymás ellen beszéltek, veszekedtek, az egyikük felírta a fűzőt, a másikuk azt mondta, egyáltalán nincs szükségem rá. végül ellene voksoltam.. :/ :) végül sarokemelőt kaptam a jobb sarkam alá, mert kiderült, hogy az a lábam rövidebb egy centivel. :D annyit mondtak, hogy idősebb koromban hátfájós leszek.:)

    meddig kell hordanod? :) kitartást, sok sikert és szép hátat kívánok neked :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teljesen megértelek. Az egészben az a legrosszabb, hogy hat oldalról kapod a tanácsokat, gyógymódokat, te meg állsz egy helyben, és nem tudod eldönteni, mit tegyél. Mert ha rossz útra lépsz, akár az egész életedet tönkreteheted egy balul elsült választással. Örülök neki, hogy végül nálad is minden a helyére került. :)
      Nos, decemberben voltunk kontrollon, azt mondta az orvos, még legalább egy évig. Főleg azért, mert még hajlékony a gerincem, és még sokat javulhat.
      A hátfájás nekem is vissza fog térni, úgy 20-30 év múlva. Ez teljesen természetes, mindenkinél előfordulhat, hogy idősebb korára előjön a csontritkulás, az izmok se lesznek a régiek, de ez mind-mind a korral jár, sajnos. Kívánom, hogy neked is minden rendben legyen a jövőben! :) Kitartást!

      És köszönöm! :)

      Törlés